0

Színészek a pókerasztalnál

A 65 éves színész, James Woods igazi veterán a filmes szakmában. Több, mint 70 sorozatban és filmben szerepelt. Számos nívós díjat tudhat magáénak. Megnyert három Emmy-díjat, kétszer jelölték Oscar-díjra, tízszer jelölték már a Golden Globe-on is. Ám nem csak a színészi tehetsége kiemelkedő, hanem a póker játékban is meglehetősen profi. James 180-as IQ-val rendelkezik, mint a pókerjátékosok legtöbbje. Az első pókerversenyt 2004-ben nyerte a Commerse Casino-ban a no limit hold’em-en. Fizetős helyen pedig 14 alkalommal végzett.

Egy menő póker játékos

Don Cheadler – az amerikai színész és filmproducer számára sem idegen a póker játék világa. Részt vett már számos jótékonysági és nagyobb fizetős versenyen is. Igazolt játékosa és arca lett a Full Tilt Poker csapatának és pókerezett többször az NBC National Heads-Up Championship-en. A játékon kívül szervezője is volt már az Ante Up For Africa jótékonysági eseménynek. Egyes tornákon nem is neveket utasított maga mögé. 2009-ben például első körben búcsúztatta a játékból David Pharmet.

A szépséges amerikai színésznő Shannon Elizabeth karrierjét modellként kezdte, de az igazi ismertséget az Amerikai pite Nadia cserediáklány szerepe hozta meg neki. Nyilatkozata szerint a póker a második karrierje. Havonta több alkalommal látogat Las-Vegas-ba, hogy a legjobbakkal játszhasson. Nem véletlen említi így, hiszen számos elismerést kapott és őt tartják a legjobb celeb póker játékosnak is. Nicky Hilton New Years Eve Poker tornán 90 profi pókerest sikerült 2006-ban legyőznie és ezzel elvinni a nem kevés pénznyereményt. Számos WSOP versenyen szerepelt előkelő helyen. A játékon kívül illegális pókerjáték szervezéssel is vádolták. Saját otthonában tartott pénzes játékokat a híresztelések szerint.

A híres színes bőrű színész Mekhi Phifer, a Vészhelyzet kórházsorozat dokija ként ismert Dr. Greg Pratt nagyon eredményes és aktív pókerjátékos. Phifer megnyerte 2004-ben a Celebrity Poker Showdown Championchipet, részt vett a World Poker Tour-on ahol sikerült elérnie, hogy a versenyben meghatározzanak egy rebuyos időszakot. A Hollywood Home Game játékon első lett 10.000 dollár nyereménnyel. A bevétel pedig az afrikai felsőoktatást gyarapította, mert ismeretes róla, hogy nagy elkötelezett támogatója a fekete kontinensnek. Ő hozta létre a The Vine Group USA alapítványt is.

Matt Damon színész és Oscar díjas forgatókönyvíró nevéhez fűződik a Pókerarcok című film főszerepe. E film tekinthető a legismertebb és legsikeresebb filmnek a témában. De nem csak a filmvásznon találkozott a póker világával, hanem barátja és kollégájával Ben Affleck-el rendszeres látogatója a pókertermeknek és a jótékonysági rendezvényeknek. De tény az is, hogy a forgatások alkalmával szertetett bele a játékba. Hamarosan egy dokumentumfilmben is láthatjuk, mely a kártyajátékokkal foglalkozik – tovább népszerűsítve így a póker játékot.

Pókerezni Magyarországon is lehet, de egyelőre nem tudunk olyan színészről, aki híres póker játékos.

A szerzőről

Hozzászólások (0)

Trackback URL | Comments RSS Feed

Szólj hozzá!




Ha szeretnél avataroddal együtt hozzászólni, regisztrálj itt: Gravatar.