0

Miért adunk annyira mások véleményére?

A döntések meghozatala gyakran nagyon nehéz, így legtöbbünk elkerüli, vagy későbbre halasztja azt. Azért örülünk annak, ha hallgathatunk valaki tanácsára, támaszkodhatunk valakinek a véleményére, mivel a döntések meghozatala egyből könnyebben megy. Már egyáltalán nem tűnik olyan borzalmasnak, mikor tudjuk, valaki segít nekünk. Mi ennek az oka?

Az ember, érthető módon, a hibákból tanul. Ugyanakkor nem csak a sajátjaiból. Mások tapasztalatai szintén példaként szolgálhatnak nekünk. Ha azt látjuk, hogy egy más által meghozott döntésnek kellemetlen következménye lett, igyekszünk elkerülni azokat a hibákat, amik ezt okozták. Azt szokták mondani, hogy az ember mindig a tőle okosabbaktól tanul. Ez a mondás nem egy magas röptű filozófiából ered – egyszerűen meg akarjuk védeni magunkat a rossz választástól, ezért igyekszünk azoknak az embereknek a véleményére hallgatni, akiket magunk elé helyezünk (szülők, idősebb rokonok, barátok), és igyekszünk a nyomdokaikban haladni.

Mások tanácsaiért nyúlva a döntéshozatal súlyának egy részét a másik ember vállaira rakjuk. Itt nem arról van szó, hogy sikertelenség esetén van, akit hibáztatni tudunk, hanem egyszerűen arról a tudatról, hogy ha valaki osztozik velünk a felelősségvállalásban, kisebb a félelemérzet a választástól és annak következményeitől. Ha valaki megosztja velünk pozitív tapasztalatait, és arra ösztönöz bennünket, hogy hasonló döntést hozzunk, akkor arra gondolunk: „Ha neki ilyen jól sikerült, akkor nekem is biztos menni fog”. A pozitív hozzáállás pedig része a sikernek.

Különösen a bizonytalan emberek kérik ki szívesen mások tanácsát. A meghallgatott iránymutatások és értékelések nekik konkrét „igen”-t vagy „nem”-et jelentenek, mely a helyzet értékelése után megkönnyíti a döntés meghozatalát. Az viszont nagyon fontos, ha kikérjük is mások véleményét, az ne jelentse azt, hogy egyben kiengedjük kezünkből a döntés meghozatalának jogát. Határozottan jobb megoldás meghozni egy rossz döntést, majd azt sajnálni, mint egyáltalán nem élni a döntéshozatal lehetőségével.

Mások tanácsaihoz folyamodni egy jó módszer arra, hogy a lehető legkevésbé sajnáljuk a meghozott döntést. „Vaktában” meghozott döntésekkel sokat kockáztatunk, a mások véleményére adó döntésnek biztonságosabb lehet a kimenetele. Mások tapasztalatai, véleményei, értékelései egy sajátos prizmát biztosítanak ahhoz, hogy pontosabban, esetleg teljesen más megvilágításból nézzünk az előttünk álló döntésre.

Mások véleményét nemcsak a fontos döntések meghozatala előtt vesszük figyelembe, hanem a mindennapi döntéshozatalban is. Mielőtt elmennénk az orvoshoz, megkérdezzük rokonainkat, ismerőseinket, hogy ismernek-e egy jó specialistát. Véleményeket gyűjtünk róluk, majd a következő lépésben ezekre alapozva választunk orvost. Természetesen idegeneket is megkérdezhetünk – az Interneten több olyan oldal, fórum van, ahol a résztvevők megosztják véleményeiket, nemcsak az orvosokról, hanem más szakemberekről is. Miután ezeket átnéztük, könnyebb a választás meghozatala.

Ami nagyon érdekes, hogy a negatív vélemények sokszor nagyobb hatással vannak ránk – elég egy ilyen értékelés ahhoz, hogy ne válasszuk azt a specialistát. Talán azért, mert dícséretet mindenki adhat, a kritikus értékelések pedig sokkal őszintébben hatnak, nem műiesek és jobban átgondoltak? Végülis a magyarok miben jók, ha nem a panaszkodásban.

Sok olyan weboldal létezik, amelyek segítenek más emberek véleményeinek a megtalálásában. Az egyik ilyen portál az ismertorvos.hu, ahol az emberek megbízható véleményeket találhatnak orvosokról.

A szerzőről

Hozzászólások (0)

Trackback URL | Comments RSS Feed

Szólj hozzá!




Ha szeretnél avataroddal együtt hozzászólni, regisztrálj itt: Gravatar.